intézményvezető, óvodapedagógus
2002 szeptembere óta dolgozom a Herendi Hétszínvilág Óvoda és Bölcsőde intézményében, mint óvónő.
A soproni Benedek Elek Pedagógiai Főiskolán óvodapedagógusként végeztem.
2013-ban Projektrendszerű Környezeti Nevelés szakon, valamint 2016-ban Közoktatás Vezetői szakvizsgát tettem.
A zene és az éneklés egészen kis koromtól kezdve áthatotta mindennapjaimat. Az ajkai zeneiskolában klarinétozni tanultam. Két évig a helyi Ifjúsági Fúvószenekar büszke tagja voltam, jelenleg is együttesben énekelek.
Óvodai munkám során kiemelt szerepet kap a természetvédelem, a Zöld Óvoda elveinek való megfelelés.
A projektrendszer módszerével gyermekeinknek egy olyan tapasztalatszerzésen alapuló tanulást adunk a kezükbe, melyben a kreativitás, a nyitottság, az önállóság, a próbálkozás lehetősége valósul meg úgy, hogy a gyermekek maguk hozzák a saját környezetükből a megoldani kívánt problémát. Ezt a problémahelyzetet körüljárva minden aspektusból értetjük meg a kisgyermekkel az őt körülvevő szövevényes, de annál szebb és érdekesebb világot.
„A gyermek abból okul leginkább, amit maga lát és figyel,
nem pedig attól lesz értelmes, ha elhiszi nevelője magyarázatát.”
(Forrás: Körmöci Katalin)