Csoportunk egyedülállóan az óvodában homogén kiscsoport, vagyis 3-4 éves gyerekek járnak hozzánk.
Fontosnak tartjuk a biztonságot nyújtó, szeretetteljes légkör kialakítását, mely többek között az élménydús játékon, meséken, énekeken keresztül valósul meg.
Kiemelt nevelési területünk a német nemzetiségi nevelés, mely megjelenik a mindennapi tevékenységek során, így segíti a nyelvi fejlesztést. Fontos szerepet kap a népszokás, hagyományőrzés is a nemzetiségi nevelés során.
Kiemelt szerepet tölt be a csoportunk életében a szabad levegőn töltött idő, mely elszakad az óvoda udvarától ezáltal tevékenyen ismerkedünk meg a tágabb környezetünkkel is. Ez lehetőséget ad a rendszeres mozgásra, a külső világ tapasztalat alapú megismerésére, élmények szerzésére. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek közel kerüljenek a természethez, szeressék, ismerjék az őket körülvevő világot. A jövőben kiemelt szerepet biztosítunk a fenntarthatósági nevelésnek, mert hisszük, hogy a gyerekek minél korábban megismerkednek a környezetvédelem, az újrahasznosítás, újrafelhasználás lehetőségeivel a fejlettségi szintüknek megfelelően, a későbbiek folyamán már a saját gondolkodásmódjukká, életformává válik.
- Varga - Bakonyi Eszter- német nemzetiségi óvodapedagógus
- Zsinkó Tiborné - óvodapedagógus
- Oszlár - Varga Valéria - dajka