óvodapedagógus
Szabóné Stenger Erikának hívnak. Ajkai születésű vagyok, de már 20 éve Herenden élek a családommal.
Gyerekkorom óta óvó néni szerettem volna lenni, ezért jelentkeztem a Pápai Türr István Óvónői szakközépiskolába. 1985-ben végeztem s azóta dolgozom óvónőként óvodánkban. 3 év szakmai tapasztalatszerzés után újból tanulásra adtam a fejem a Soproni Apáczai Csere János tanítóképző Főiskola Óvónőképző intézetében, ahol 1990-ben végeztem. Munkámban a folyamatos szakmai megújulásra törekszem, így kihasználva az óvoda által nyújtott tanulási lehetőséget 2010-ben Néptánc és népi kultúra közvetítő szakképesítést szereztem a Székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán. Az oklevél kézhezvétele után lelkes gyerekcsapatot gyűjtöttem magam köré az óvoda csoportjaiból, akikkel heti 1alkalommal táncfoglakozás keretében igyekszem megszerettetni a néptáncot és a népi játékokat.
A Méhecske csoportomban igyekszem derűs, egymásra figyelő, egymást tiszteletben tartó légkört kialakítani, ahol kibontakozhat a gyermekek szabad alkotótevékenysége. A családi légkörhöz hasonló védő, óvó, kölcsönös szereteten és bizalmon alapuló kapcsolatot alakítok ki a gyerekekkel, hiszen szükségük van a testközeli, meghitt kapcsolatra.
Fontosnak tartom az életkornak megfelelő, rendszeres, főként személyes tapasztalaton alapuló ismeretszerzést, mely – a gyerekek fõ tevékenységébe – a játékba ágyazva, észrevétlenül nyújt hasznos és gazdag ismeretanyagot. Lételemem a jókedv, vidámság, nevetés, így sok humorral, játékkal, tánccal, dallal, zenével, sok mozgással szeretem fűszerezni óvodásaim életét. Feladatomnak tekintem a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását, hogy a gyermekek is megismerjék annak szépségét, értékeit. Minden erőmmel azon dolgozom, hogy változatos tevékenységformák biztosításával, sok-sok szeretettel, felkészítsem őket az iskolai életre.
Mottóm:
„Ha a kicsiket eltiltjuk a tánctanulástól, az olyan, mintha megtiltanánk nekik, hogy a felnőttek nyelvével ismerkedjenek, mondván: ráér nagyobb korukban. A mai gyerekek sem elégszenek meg a játéktanulással, s hajdan a falusi gyerekek számára is megteremtették az alkalmat a gyermekek tánctanítására. Ez volt a „serketánc”, az „aprók tánca”.